Augusztus 20-án érkezett a hír, hogy elhunyt a gyűlöletkampányok mestere, a Fidesz tanácsadója, Arthur J. Finkelstein. Az általa kidolgozott és a legalantasabb ösztönökre alapozó szisztéma azonban itt marad, nem áll meg. Nem állhat meg, nincs konszolidáció. A feltüzelt célközönség egyre éhesebb, csaholva várják az újabb és újabb gyűlölet-falatkákat. Volt már a magyar történelemben ilyen korszak, 950.000 honfitársunk halálával végződött.
A gyűlöletkampány roppant csábító, hiszen viszonylag rövid idő alatt lehet vele komoly sikereket elérni. Olyan mint egy autó, amivel a tükörjégen haladunk: amíg tapossuk a gázt, addig látszólag nincs baj, csak amikor szeretnénk megállni és rálépünk a fékre, akkor döbbenten tapasztaljuk, hogy a jármű nemhogy nem lassul, hanem épp ellenkezőleg, gyorsul. Engedelmeskedik a fizika törvényeinek, a saját tömege viszi előre. Ennek a példának a szemléltetésére - és úgy gondolom, hogy egyáltalán nem erőltetett a párhuzam - a legjobb példa a két világháború közötti Magyarország revíziós propagandája. Az tény, hogy a társadalom irányából volt egy elementáris erejű igény a trianoni békeszerződés bármi áron való megváltoztatására, de azért a közvéleményt az akkori politikai elit is tüzelte. Legkésőbb 1940-ben, az Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatoló második bécsi döntéskor a hazai értelmiség és politikai garnitúra józanabbik fele pontosan tudta, hogy mindezért hatalmas árat fogunk fizetni, azonban már nem lehetett megállni. A két évtizednyi "Nem, nem, soha!", "Mindent vissza!", "Egy falut sem hagyunk nékik!" szólamuk és rigmusok megtették a hatásukat, a közvélemény akaratával senkinek sem volt bátorsága szembeszállni. A végeredményt ismerjük, a második világháború tragikus következményeit gondolom nem kell részletezni.
Farkas Márton Attila a 24.hu oldalán megjelent írásában a közelmúltban azt fejtegette, hogy a társadalom alakítja a politikát és nem fordítva. Szerintem ez nem igaz, vagyis csak a megállapítás első fele. A politika, a mindenkori hatalom nagyban képes befolyásolni a közhangulatot, hiszen minden eszköze megvan hozzá. Pontosan érezzük a mindennapokban tapasztalható xenofóbiát és ebben komoly szerepe van a jelenlegi kormánypártoknak. Azonban ahogy az írásom elején is utaltam rá, ezen a járművön nincs fék, a tömeg nem csak befogadja propagandaüzeneteket, de egy idő után szinte várja a következő adagot. Ebből a helyzetből Orbán számára már nincs kiút, nem változtathat, nem állhat át a másik oldalra, hiszen az teljes arcvesztéssel járna.
A magyar társadalom többsége - és ez igaz az ortodox Fidesz-hívőkre is - valahol legbelül pontosan tudja, hogy a rendszerváltás óta eltelt huszonhét év összességében kudarc. Nem sikerült a felzárkózás, sőt, talán még távolodtunk is Nyugat-Európától. Az utolsó mentsvár, az egyetlen vigasz számukra az, hogy az országban nincs jelentős számú bevándorló, és nincs radikális iszlám sem. A kormánypártiak egyfajta vallásos áhitattal - és erre a miniszterelnök igen erősen rá is játszik - még abban reménykednek, hogy a történelmi távlatokban gondolkodó Orbán Viktor előrébb lát a nyugati politikusoknál, és hosszabb távon az ország a győztesek oldalára kerül. Tévednek. Hamarosan nagy árat fogunk ezért fizetni.