Vizezett Forradalmár

Ultraliberálisok, nemzetrontók blogja

Nem kár értük

2018. június 25. 21:54 - halloittbrusszel

Tulajdonképpen hálás vagyok Toroczkai Lászlónak és a mögötte álló erőknek. Azon erőknek, akikről csak homályos sejtéseink vannak, hogy kik is lehetnek ők. Segítenek nekünk megszabadulni a Jobbiktól. Attól a párttól, amely sikeresen megakadályozta a kétosztatú politikai paletta ismételt kialakulását Magyarországon és bár talán szándékán kívül, de sokat segített Orbán Viktornak a centrális erőtér fenntartásában. 

Mert a Nemzeti Együttműködés Rendszerét lebontani csak balról lehet. Az nem fordulhat még egyszer elő, hogy a szabad, liberális, nyugatias Magyarország híveinek - kényszerből és taktikai megfontolásból - erre az egykori szélsőjobboldali pártra kelljen szavazniuk. Azt hiszem kimondhatjuk, hogy a Jobbik rálépett a lassú leépülés és eljelentéktelenedés útjára. Ez csak azért nem következett be korábban, mert a Fidesz által diktált aljas, pökhendi, arrogáns és velejéig korrupt politika gerjesztette indulat egyben tudta tartani táborát. De csak ez, semmi egyéb.

Arra emlékszik még valaki, hogy egy esetlegesen létrejövő Vona-kormánynak Dúró Dóra lett volna az oktatási minisztere? Csak szeretném halkan és diszkréten jelezni, hogy az említett hölgy épp most csatlakozott ahhoz politikai közösséghez, amelynek deklarált célja a fehér Magyarország. Ennyit a néppártosodott és 21. századi Jobbikról.

Nem jött ez össze, fiúk. És nem is igen fog, mert pont a 21. századi Magyarország lényegét nem sikerült megértenetek. Retorikailag talán már valóban kezdtetek PC-k lenni, csak sajnos a "borzalmas tagság" továbbra is veletek maradt és még ti is előszeretettel használtátok azt a szimbólumrendszert, ami a Fidesz politikájának is szerves része. Innen sarjadzik, ered, fakad a NER. Nem sikerült megszabadulnotok a káros Horthy-nosztalgiától, az Árpád-sávos zászló kultuszától, az önámító revizionizmustól és a korona már-már érthetetlen és fanatikus imádatától. Tudom-tudom, a magyar jobboldalon az amolyan alapvetés - még a Fidesz egy jelentős részében is -, hogy nincs ezekkel semmi baj, mert az Árpád-sávos zászlót a nyilasok csak kisajátították, ez egy történelmi szimbólum, amit meg kell tisztítani. Nem is értik, hogy az a probléma a zsinóros bocskaival és a 19. század minden giccses-hagymázas nép-nemzeti kellékével, hogy sikeresen megakadályozta a modern Magyarország megszületését. Itt lenne végre az ideje, hogy kimondjuk: a korona a múzeumba való és nem a népképviselet legfőbb intézményének épületébe, az árpás-sávos zászló a múzeumba, a zsinóros bocskait pedig hagyjuk meg a néptáncosoknak és a hagyományörzőknek. 

El kellene végre felejteniük a hamis mítoszokat, a sosem volt nagyság távoli és ködös emlékét. Ja, hogy így mi marad a Jobbikból? Nagyjából semmi. Mert ha ezektől is megszabadulnak, akkor épp olyanok lesznek, mint az összes többi ellenzéki párt, akik ezen a gyékényen azért valamelyest hitelsebben árulnak. Sebaj. Nem kár értük. folytatodik-a-jobbik-szetesese.jpg

185 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://halloittbrusszel.blog.hu/api/trackback/id/tr1714071353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2018.06.26. 19:55:27

Adatok
halloittbrusszel

4 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.08.21. óta tag.

midnightcoder2 2018.06.26. 20:30:41

Balról nem lehet lebontani semmit. Európa problémáira, nincs baloldali megoldás, a mieinkre pedig pláne nincs.
A baloldal kb. olyan anakronizmus mint a gőzmozdony vagy a konflis. Valójában amúgy már régen nincs is Európában ilyen, az amit baloldalinak hívunk igazából már régen nem a munkások, hanem a lumplenproletárok érdekeit védi.

midnightcoder2 2018.06.26. 20:33:10

Orbánékat megbuktatni jobbról lehetne, de ehhez első körben az MSZP-nek és a DK-nak kellene eltűnnie a színről. Amíg ezek a pártok léteznek, addig a biztonsági játékosok inkább Orbánékra szavaznak, csak ezek ne jöjjenek vissza. És ebben igazuk is van, Rákosiék óta nem volt ilyen kártékony társaság mint az MSZP és az SZDSZ szentségtelen szövetsége.

moszkvicssluszkulcs 2018.06.26. 20:48:55

De miért baj, ha Magyarország fehér marad???

Visceroid 2018.06.26. 21:44:12

"Árpád-sávval és bocskaival nem lesz 21. századi Magyarország."

De migránsokkal mindenképp.

2018.06.26. 21:56:21

Egy dolgot nem értek a beharangozó igen teátrálisra sikeredett - az a következtetésed, hogy minden hagyományt ki kell dobni és akkor milyen jó lesz nekünk? Mert ez elég nagy hülyeségnek hangzik.

csobi2011 2018.06.26. 22:08:24

Eddig azt hittem, hogy a legviccesebb libero cikkek a b1 blogon vannak, de most itt rátaláltam erre a gyöngyszemre. Még hogy baloldalról verni a fideszt. A választáson a jobboldal (fidesz és jobbik) 70 %-ot kapott a ballib meg 25 %-ot. És azóta csak zűrzavar van az ellenzéki oldalon, szerintem már 25%-ot sem érnének el. A baloldal vidéken megszűnt létezni, így a következő választásokon nem rughat labdába. Épp itt az ideje hogy egy radikális párt is megjelenjen. Szerintem az eu parlamenti választáson már előzni fogja az összes ballib pártot.

ételizésítő 2018.06.26. 22:22:23

Azért ez a fehér Magyarország nem tűnik akkora hülyeségnek.
Kb. ezért harcoltak a török ellen a magyarok több száz éven át (bizony, már a 150 éves megszállás előtt is jóval).

Persze tudom, nagyon divatos ma cigányokat meg migránsokat szeretni, de próbálj mellettük élni.
Mert úgy kurva könnyű, hogy a szart rátolod másokra.
Mellesleg a saját unokáidra is, ha lesznek. Bár jobban jár mindenki, ha nem lesznek. Az unokáid is.

ételizésítő 2018.06.26. 22:25:05

Mellesleg a cikket olvasva nem csodálkoznék azon sem, ha az április 8-án elkövetett orbitális csalások nélkül is 2/3-a lett volna a Fidesznek (a csalások kellettek ahhoz, hogy nemhogy a 2/3, de akár az 50% is meglegyen, efelől senkinek ne legyen kétsége).
Az ilyen agyatlan idióták által írt blogok a legjobb Fidesz-propaganda.

midnightcoder2 2018.06.27. 06:06:16

@ételizésítő: Tök mindegy milyen a színe, amíg európai, vagy azzal kompatibilis kultúrája és értékrendje van az illetőnek. Pl. a kicsi kínaiakkal, vietnamiakkal keveseknek van baja. Dolgoznak, tanulnak, boldogulnak. Nem lopnak, nem állnak sorba a segílykéért, nem próbálják meg rád erőszakolni a vallásukat, kultúrájukat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 06:20:10

@s:

S mi ezzel a gond? A forint enyhe olcsósítésa csak a magyar gazdaságot segíti.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 06:24:13

@nookedli:

Már megvolt a forradalom május 8-án. Kiment téblábolni a Parlament elé 100 fanatikus ballib, köztük 60 hivatásos Soros-bértüntiző, aztán majdnem körbe vették a Parlamentet. Nem emléxel?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 06:25:15

@zolij:

Nagyon helyes. A lakosság alig 15 %-a akar nyílt, liberális, gazemberállamot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 06:30:04

@midnightcoder2:

A hagyományos baloldal rádöbbent, hogy több pénzt hoz, ha a kisemberek érdekei helyett ezentúl a nagytőkések, filantlopós gazemberek, celebek, drogosok, pedofilek, homokosok, s más szemét érdekeit képviselik, így átálltak. Nagyjából a 80-as években zajlott ez le nyugaton.

A magyar "baloldal" már eleve erre az új hullámra állt be.

Gleccsertetű 2018.06.27. 09:01:45

@Thomas Dantes: milyen euro-ért akarsz te vásárolni, amikor egy kiflire nincs pénzed??

Johnny_D 2018.06.27. 09:44:40

Eddig sem követtem ezt a blogot, ezután sem fogom... index cimplap
Csak annyi hozzáfűznivalóm van röviden: apád faszát!

BiG74 Bodri 2018.06.27. 10:04:08

Nem kár értük? A széljobbért? Oszt? A maradék? Az majd jól felzabbantja az állítólagos baloldali szavazókat, aztán körbe röhög titeket!

kalandfereg 2018.06.27. 10:05:31

@Ekrü:
A 2. vh tétje pont az volt, lehetett volna Mo. számára, hogy sikerül-e visszaszerezni Erdélyt, a Felvidéket, a Vajdaságot.
Ha a győztes oldalra álltunk volna, erre lett volna esélyünk.
De a vesztes oldalra álltunk.
Most is a vesztes oldalon pedálozunk és azon dolgozunk gőzerővel, hogy ássuk egyre mélyebbre Magyarország reputációját.

Akkor is komcsik lettünk volna, csak például az erdélyiek nem Ceaucescu, hanem Kádár alatt lettek volna komcsik.
Nem akarok negatív rangsort felállítani, de ha már lehet nem választani, akkor azt hiszem, Ceaucescut nem választom. :)
És nem lett volna pl. a 90-es marosvásárhelyi magyarpogrom.

nemecsekerno_007 2018.06.27. 10:07:07

@s:

- Vannak akik eredményeket érnek el, mások meg csak fikázni tudnak.
- Mindenki maga dönti el melyiket választja.

2018.06.27. 10:07:21

@Boycie: téves. Az export erősödése akkor lenne jó, ha nem importból oldanánk meg. Amíg az előállított termék nem saját alapanyagokból készül, addig az importált eszközök magasabb ára elviszi az exporton keletkező hasznot. Egyedül a munkaerő költsége nem nő. Ez pedig infláció.
Ha a külső és a belső infláció egyszerre áll fenn, az inflációs spirálban testesülhet meg, ami önmagát gerjesztő folyamat. Megállítani nagyon nehéz, de legalább a vége sem látszik.

nemecsekerno_007 2018.06.27. 10:07:47

@láplidérc:

- Vannak akik eredményeket érnek el, mások meg csak fikázni tudnak.
- Mindenki maga dönti el melyiket választja.

2018.06.27. 10:09:07

@maxval balcán bircaman: nem segíti a gazdaságot. Hülye vagy.

BiG74 Bodri 2018.06.27. 10:17:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Arra jó, hogy a bérfejlesztési eredményeket elvigye, és még egy jelentős réteg elgondolkodjon, hogy forintban, vagy euróban keressen-e ugyanannyit.

s 2018.06.27. 10:33:32

@Thomas Dantes: Ide még a tökmag is Kínából jön. Pedig amennyi tökfej van, abból még mag is lehetne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 10:34:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:

De igen, mert:
- olcsóbb lesz az export,
- csökken az import,
- kevesebb magyar megy üdülni külföldre.

s 2018.06.27. 10:35:25

@arabok balrol: Te praktikusan hülye vagy. Üzemanyag, baszod. Azt ki a kurva anyádtól vegyük. Van neki olajkút a kertben talán?

s 2018.06.27. 10:38:45

@Thomas Dantes: Ráadásul ezt a matolcsy zsebébe szórja mind ez az elmebeteg állat. Minekünk is oda kellene, de én előbb baszom meg a lányát egy terített asztalon.

2018. 06. 27. szerda

EUR: 326,60 Ft

Sáálálllállláállááá . . . Szárnyal a forint.

s 2018.06.27. 10:48:15

@maxval balcán bircaman: Ezt miért nem felejted már el? Erősíteni csak azt lehet, ami amúgy létezik. NINCS MAGYAR GAZDASÁG. Az egyetlen hatékony dolog itt a külföldi multi, a technológiájával, versenyképességével, munkamoráljával. Ezen kívül az van még, ami a földből amúgy is kinő. Kicsit sertepertélnek körülötte és ez volna a magyar mezőgazdaság. Ha jó az idő, akkor jók lesznek a terméshozamok is, ha meg nem, akkor nem. A magyar GDP kb. ezekből áll.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 10:51:36

@s:

Ezért kell kiépíteni a magyar nagytőkét. Orbánék ezt ismerték fel, s tesznek is ez irányba lépéseket.

s 2018.06.27. 10:57:02

@nemecsekerno_007: Nem igazán kapcsolódik a mondókád semmihez. Arra próbáltam felhívni a figyelmedet, hogy attól, mert valaki egy korban éppen "brand", még nem biztos, hogy nem egy kibaszott nagy tévedés. A németeknek kurva nehéz például a mai napig szembenézni azzal, hogy vakon hittek valakinek, akinek a tevékenysége nyomán egy viszonylagos jólétben élő nemzetet teljesen széjjelbasztak. A történetben nem hitler volta a hibás. Könnyű volna ezt gondolni, de nem ez a helyzet. A német nép volt a hibás, mert kritikátlanul hagyta, hogy a fejére nőjön egy faszkalap.
Az én szememben ezért soha nem a népszerűség a mérce. Az megtévesztő. Más alapján ítélek.

s 2018.06.27. 11:04:19

@maxval balcán bircaman: A nagytőke nem azonos a nagy gazdasággal. Erre maga mészáros lőrinc a sajnos még mindig élő bizonyíték. Meg a tarsolycsabika. Lehet kinevezni gazembereket, akiknek gátlástalanul odaadjuk az adófizetők pénzét, de ettől nem lesz magyar gazdaság. Ahhoz egy kicsit több kell.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 11:19:30

@s:

Igen, több kell, de kell az alap: a hazai tulajdon. Ezt segítik elő Orbánék a feltőkésítési 20-éves tervvel (2010-2030).

s 2018.06.27. 12:23:30

@maxval balcán bircaman: Nem hiszek a feltőkésítésben. Az a protekcionizmus előszobája. Sokan nem is jutnak ennél tovább. Természetes fejlődés nélkül nincsen garancia a hatékonyságra. Tudom, hogy ez rohadtul nehéz, de nem lehet megkerülni. Nincsen egyszerűbb út, aki azzal hiteget, az akarva, vagy akaratlanul becsap másokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.27. 12:26:49

@s:

Én se hiszek benne, de rosszabb nem lesz, mint az ellenkezője, a liberális görénykurzus alatt.

Szóval ki kell próbálni.

s 2018.06.27. 12:32:10

@maxval balcán bircaman: Ha valami rossz, azt nem kell kipróbálni. Túl sokat nézel hátrafelé és emiatt nem látsz előre.

David Carradine 2018.06.27. 13:37:36

Hát a posztoló myilván nem tudja, hogy ki volt Szent László, Nagy Lajos, vagy Hunyadi Mátyás. Talán azért ír sosem volt nagyságról. Pedig volt, Magyarország 500 éven volt közép-európai nagyhatalom, amivel anno a Német-Római Császárság sem szívesen kezdett ki. Aztàn elvérzett az Oszmán Birodalommal szemben, amit akkoriban egyetlen európai ország sem tudott volna megállítani. Illetve a Magyar Királyság megállította, igaz Habsburg pénzen. Aminek széttegoltság és kvázi félgyarmati státusz lett az ára. Utoljára igazán a 48-49 Szabadságharcban állt fel, amikor is legyőzték Ausztriát, és a nagy Oroszország kellett hozzá, hogy leverjék. Utána és emiatt jöhetett a Kiegyezés, ami komoly gazdasági fellendülést hozott, és Magyarországot, igaz másodhegedűsként ismét nagyhatalommá emelte. A cikk egy kalap sz*r.

Ötperces Nickregisztráció 2018.06.27. 15:50:53

@ételizésítő: "Mert úgy kurva könnyű, hogy a szart rátolod másokra. Mellesleg a saját unokáidra is, ha lesznek. Bár jobban jár mindenki, ha nem lesznek. Az unokáid is."

Azért szép ez a köpönyegforgatás, négy éve még a terroristáknak drukkoltál Szilárdka:

"Igazából nem tetszik, amit az IS csinál, de ha az összes keresztényt kipusztítanák, az azért nagy áldás lenne a világnak.
Utána már csak a többi vallás agymosottjait kellene kipuszítani valakinek, és egészen jó hely lehetne ez a Föld."

Itt írtad mindezt, ha elfelejtetted volna:

jobbegyenes.blog.hu/2014/11/20/amire_nincsenek_szavak_moszul_puspoke_elsirta_magat_interju_kozben/full_commentlist/1#c25155267

Úgy látszik ennyi ideig tartott amíg eljutott az agyadig amit már akkor mondtak neked (én is), hogy ezeknek te meg a kölyköd is ugyanolyan irtandó ellenség vagytok :DDDD

s 2018.06.27. 16:35:49

Gyerekek, a kurva anyátokat! SZÁRNYAL A FORINT, BASSZÁTOK MEG! Most ugyan éppen elrepült, de azért szárnyalás ez, bassza telibe a buzi kurva rohadt fogatlan ribanc anyja mindenkinek.

2018. 06. 27. szerda

EUR: 327,05 Ft

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.27. 18:55:45

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

Gleccsertetű 2018.06.27. 20:34:04

@s: te, neked sose volt még 1 eurod se, szóval ne rugózz ezen. Magyarországon élünk, magyar forintban kapjuk a fizetésünket amit magyar forintban költünk el.

s 2018.06.27. 22:45:25

@Gleccsertetű: Valamennyi azért akad. Ebből megyek Olaszországba és Németországba nyaralni. Még korábban vettem, amikor 278 forintért adták. Bár szerintem van közöttük olyan is, amit 251 ért vettem.

2018.06.28. 01:12:15

@maxval balcán bircaman: te, Istenbarma. Az exportunk mintegy 80%-a külföldi gyártók produktuma.
Magyarázd már el, a Mercedes alkatrészeinek hány százalékát gyártjuk, ez mit jelent összegszerűen, és aztán fejtsd már ki, hogy a hazai gyártáshoz szükséges gépeket melyik magyar cég gyártotta, az alapanyagot, mondjuk a műanyag alkatrészekhez hol állították elô, avagy a fém alkatrészekhez melyik magyar kohászat állította elő a vasat, amelyhez a vasércet melyik magyar bányában bányászták???

Te nagyonhülye, ha a vas, a pvc drágul, mert szar a forint, akkor pont a magyar gyártó szív, mert a merci nem fog többet fizetni a megegyezettnèl...

Tehát a merci többet kaszál, mert az export olcsóbb lesz, a magyar beszállító meg bukik, mert az import drágább...

Ez aztán a keresztényjobbos hazaszeretet!
Olyan sötét vagy, hogy a prionok eltévednek a koponyádban.

2018.06.28. 01:15:13

@Gleccsertetű: amikor veszel egy terméket, ami nem magyar, akkor a forintodat devizára váltod.
Most nézd meg a telefonod gyártóját.
Miért van az, hogy ennyire nincs agyatok?

2018.06.28. 01:22:42

@David Carradine: a törököket nem állítottuk meg. Mátyás kivéreztette az országot. István megalkudott.
A szabadságharcban az osztrák ellenünk fordította a nemzetiségeket, akikkel kurvára nem akaródzott kiegyeznünk.
Mire az orosz bevonult, az ország gazdaságilag megrogyott, nem bírta már fenntartani a hadsereget.
Tudod, aki a földet művelte volna, harcolt, de Gábor Áron is harangból öntött "korszerű" rézágyút, ami aztán használhatatlan volt.

2018.06.28. 01:25:39

@maxval balcán bircaman: ez a feltőkésítés egy vicc. A magyar termék szar. Nem az oldja meg a problémákat, hogy új arisztokráciát építünk.
Lásd: elektromos busz esete a budapesti forgalommal....röhej.

2018.06.28. 01:29:42

@maxval balcán bircaman: tudod, a magyar nagytőke semmi, ha nincs , amit gyártson.
Tehát pont a kutatás-fejlesztést kéne pénzelni, hátha valaki kitalál olyat, amit elő tudunk magunk állítani, a külföld meg megveszi.
De a fidesznek csak Széles gábor féle csodákra tellik...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 06:19:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Kit érdekel hogyan ingadozik a rablóbefektető profitja? 0,1 %-kal több vagy kevsebb, nem mindegy?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 06:20:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ez egy folyamat, ki kell fejleszteni. Nem megy 1 hét alatt. Kell hozzá 30 év.

2018.06.28. 07:59:07

@maxval balcán bircaman: tudod, amiről beszélsz, az nincs. Kína a nyersanyagaival nyert. Hatalmas ország. Piac. Munkaerőpiac.
Mit akarsz kifejleszteni???
Birkaszart?

2018.06.28. 08:01:00

@maxval balcán bircaman: gyengeelméjű birkuci! Nem a rablóbefektető profitja a lényeg, hanem a magyar tulajé. Nomeg a magyar munkás bére.
Te tényleg ennyire nem látod át?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 09:04:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nyilván nem tudjuk utánozni se a sikeres orosz, se a sikeres kínai modellt. Mások az adottságaink.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 09:05:19

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A bér nem a levegőből zuhan alá, hanem a munkás által megtermeltből. Ha a profitot kisíbolja az idegen tőkés idegen földre, nem marad pénz magasabb bérre.

2018.06.28. 10:01:57

@maxval balcán bircaman: látod, már megint bizonyítod, mennyire hülye vagy. A bér költség. Nem a profitból fizetik.

2018.06.28. 10:02:59

@maxval balcán bircaman: azért azt megnézem, amikor az audi helyett magyar autót vesz a német....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 10:05:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:

S ki mondta, hogy nem költség? Csak ennek semmi jelentpsége a téma szempontjából.

2018.06.28. 10:05:47

@maxval balcán bircaman: tehát nem tudjuk utánozni a sikeres orosz gazdaságot....kár, hogy a tények mást mutatnak. Egy főre eső gdp...
Avagy az orosz sikergazdaság annyi vagyont állít elő, mint a bukdácsoló olasz....
Téged cirkuszban kéne mutogatni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 10:06:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ma is azt vesz sok esetben, nagyon sok német autó Mo-on készül. A gond az, hogy ebből a magyar állam alig lát pénzt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 10:07:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:

10 évnyi liberális kormányzás kárainak leküzdéséhez sok idő kell.

2018.06.28. 10:07:45

@maxval balcán bircaman: semmi jelentősége? Hisz a bér határozza meg a vásárlóerőt, a belső fogyasztást, a gdp-t...az inflációt.
Hát, Jézus hiába halt meg...

2018.06.28. 10:08:43

@maxval balcán bircaman: liberális kormányzás...ja, ennek semmi köze a témához...

2018.06.28. 10:38:12

@maxval balcán bircaman: bocs, a privatizálást az Antall kormány kezdte, Horn folytatta, és Orbán sem állt le vele.

2018.06.28. 10:39:00

@maxval balcán bircaman: a bért a munkaerőpiac határozza meg.
Na, ezen elmélkedj!

s 2018.06.28. 11:27:29

@maxval balcán bircaman: Mennyi? Mennyire gondolnál így első közelítésben? 100? Mert annyi nektek sem fog jutni.

s 2018.06.28. 11:32:02

@maxval balcán bircaman: Persze hogy nem. Piaca csak annak van, ami egyébként létezik. Munkaerő piac pedig azért nem létezik, mert munkaerő sem létezik. Nálunk. Máshol azért van ilyen is. Mert barokkos túlzás a borsodi zsákfaluban közmunkából tengődőket munkaerőnek nevezni. Két dolog hiányzik ehhez:

1. munka
2. erő

Nekik egyik sincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 11:40:19

@s:

2010-2030: Fidesz

Ez alatt ki kell építeni egy olyan ellenzéket, mely osztja az antiliberális értékeket. Így a Fidesz leváltható lesz, anélkül, hogy ez ballib visszarendeződést okozna. Ha van ilyen ellenzék, a Fidesz leváltható korábban is akár.

s 2018.06.28. 11:50:12

@maxval balcán bircaman: Gyufát ne igyál rá. Lehet, hogy nem így történik.

2018.06.28. 14:07:15

@maxval balcán bircaman: és Antall előtt a libsik privatizáltak
Te annyira hülye vagy, hogy saját magad cáfolod.

2018.06.28. 14:09:04

@maxval balcán bircaman: a fidesz saját maga fog szétesni.

s 2018.06.28. 14:17:54

@maxval balcán bircaman: Csak figyeld! Már most is a rosszul szabott öltönye miatt van még egyben.

2018.06.28. 14:26:36

@maxval balcán bircaman: akik libsik voltak....Mint Matolcsy...jó a show amit nyomsz!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.28. 14:29:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Többnyire azok voltak. Az MSZMP szocdem reformszárnya, ők voltak közel a pénzhez.

2018.06.28. 23:04:09

@maxval balcán bircaman: nem. A libsik Orbánék voltak. A kádári szocializmus sose volt liberális.
Annyira buta vagy, hogy az már fáj.

2018.06.28. 23:13:53

@maxval balcán bircaman: Pozsgai? Matolcsy? Hisz ezek a libsik most fideszesek....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 06:52:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Orbánék akkor nem rendelkeztek semmilyen hatalommal.

A késői MSZMP-nek 3 szárnya volt:
- reformkörök, szocdemek - ezekből lett aztán a kezdetben heterogén. de 1991-től már liberális MSZP,
- népiek - ez Pozsgay köre volt, 1991-ben ki lettek rúgva az MSZP-ből, csak nyomaik maradtak később (lásd Szili),
- kínai pártiak - ez Grósz köre, még 1989-ben kirúgta őket egyöttesen a szocdemek és a népiek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 06:53:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Pozsgay a népi szárnyhoz tartozott. Matolcsy meg sehová, mezei párttag volt.

2018.06.29. 10:12:15

@maxval balcán bircaman: ezt a felosztást nem ismertem
De rajtad kívül senki más.
Azzal kevered, hogy a Hazafias Népfront elnöke volt.
Az mszmp reformerei: Nyers, Pozsgai, Németh.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:20:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A reformeket 3 részre oszlottak, s Kádár kirúgása után mindenki reformer volt már gyakorlatilag.

A 2 legnagyobb reformcsoport a liberálisok és a nemzetiek voltak, utálták egymást akkor is, de még egyesültek a harmadik csoport, Grószék ellen. Majd a liberálisok kirúgták a nemzetieket.

SZEMÉLYES ismerősöm, sőt rokonom is volt a kései MSZMP-vezetésben, sok dolgot első kézből tudok.

2018.06.29. 10:22:16

@maxval balcán bircaman: Matolcsy mezei III/II-es "együttmûködő volt.
Megyó ezért bukott, de tudjuk, a fidesznek a saját kommunistáival nincs baja.

2018.06.29. 10:23:21

@maxval balcán bircaman: hülyeséget beszélsz. De ez nem új.
Grósz nem volt reformer....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:26:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Erre nincs semmilyen bizonyíték.

S ha lenne is, más dolog, ha egy kormányfő hazudja el a múltját, mint egy kinevezett közszereplő.

2018.06.29. 10:27:00

@maxval balcán bircaman: Annyira kirúgták, hogy gyakorlatilag Pozsgay fogadtatta el az mdf-et....amikor az alakuló ülésükön beszédet mondott.
Hogy európai vezetőkkel találkozott. Hogy ismertebb volt külföldön, mint Grósz...aki nem volt reformer..
.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:28:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Grószék a kínai utat akarták, az is reform volt Kádárhoz képest.

Abban persze igazad van, hogy Grósz nem ment szembe Kádárral, ezeket az elképzeléseit a kádári 68-as reformok folytatásaként gondolta megvalósítani. De persze se a nemzetközi környezet, se a belföldi várakozások nem adtak erre lehetőséget. Plusz a pártvezetésben GRósz befo9lyása volt a legkisebb a másik 2 cspoopréhoz képest.,

2018.06.29. 10:29:46

@maxval balcán bircaman: miért lenne más,? Ha valaki az ország pénzügyeit irányítja, akkora hatalommal bír, mint a miniszterelnök.
Egyébként a miniszterelnök szintén kinevezett, és szintén közszereplő.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:29:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:

S hol az ellentmondás?

Közismert volt, hogy a népi szárny az MDF-fel szimpatizált, míg a reformszoci szárny az SZDSZ-szel és a Fidesszel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:35:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Csak a ME az aki a választáson nyertes pártot megszemélyesíti. Az ő legitimitásának hiánya politikai katasztrófa. Míg egy miniszter szimplán leváltható.

2018.06.29. 10:35:44

@maxval balcán bircaman: 1989 wore on, Grósz was increasingly sidelined by the radical reformers within the party, including Németh, Rezső Nyers, Gyula Horn and Imre Pozsgay. He tried to slow down, stop or reverse the radical changes advocated by his adversaries that were aimed at establishing a Western-type political system and market economy in Hungary

Egy párhuzamos világban élsz, amit magadnak alkotsz. Orvoshoz kéne fordulnod. Grácban kiváló pszichiáterek vannak, már bizonyítottak.

2018.06.29. 10:36:44

@maxval balcán bircaman: te hülye, ettől még kinevezett közszereplő mindkettő!

2018.06.29. 10:40:12

@maxval balcán bircaman: egy pénzügyminiszter gazdasági hibája anyagi katasztrófa. Csődbe vihet egy országot...
Nincsenek érveid, terelsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:40:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Csak más a súlyuk, nagyon más.

Plusz Medgyessyről kiderültek a bizonyítékok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.29. 10:43:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Csúsztatsz. Semmi köze a titkosszolgálati múltnak ahhoz, hogy valaki vét-e hibát.
süti beállítások módosítása